Váci utca Budapest

Budapest kincse, a Váci utca: ismerje meg a sétálóutcát!

A Váci utca Budapest legismertebb és talán az egyik leggyönyörűbb bevásárlóövezete, amely a Vörösmarty tértől egészen a Vámház körútig húzódik. A majd 1,5 kilométeres utca során számos történelmi épületet, gasztronómiai lehetőséget és luxusboltot nézhet meg a látogató. Az északi és a déli utcaszakasz merőben eltér egymástól. Míg a sétálóutca északi részén turisták hada és divatbutikok sora jelenik meg , addig a déli szakasz nyugodtabb, kevésbé zsúfolt és több éttermet, kávézót találhatunk rajta.

Váci utca

A Váci utca már évszázadok óta fontos helyszínt jelöl Budapest térképén. A különleges ma is ismert jellege az 1873-ban kezdődő városrendezési programnak köszönhető, ekkor született meg az épületek nagy része is. Fontos tudni azonban, hogy már a 19. század vége előtt is kiemelkedő szerepet játszott az utca a főváros életében, mindezt bizonyítja, hogy korábban a Főutca nevet viselte. A mai elnevezését 1899-ben kapta, az utca északi végében álló Váci kapuról, amely Pest határát jelezte.

Gasztronómiai fellegvár a Váci utca kínálatában

Kiváló gasztronómiai alternatívák közül válogathatnak a Váci utcában sétálók, hiszen a gyorséttermektől egészen a luxuséttermekig minden megtalálható ezen a környéken.

Megannyi cukrászda és kávézó várja az arra járókat a széles kínálatával. Érdemes kipróbálni az Anna Cafét, ahol több kávékülönlegességet kipróbálhatunk, valamint ínycsiklandozó desszerteket és szendvicseket kóstolhatunk. A Molnár’s Kürtőskalács kávézót szinte kötelező útba ejteni, hiszen tradicionális kürtőskalácsokat kóstolhatunk náluk. Az édesszájúak semmiképp ne hagyják ki a Belgian Waffel Bar kínálatát se, ahol eredeti recept alapján készített belga gofrikat fogyaszthatnak. Ha nyáron jár Budapesten, akkor a forróság enyhítésére egy finom, helyben főzött olasz recept alapján készült fagylaltot is kipróbálhatnak az oda látogatók.

 

Kultúra a javából

A belváros egyedülálló sétálóutcája művészeti és történelmi emlékeket is rejt. Több évszázad kulturális öröksége fedezhető fel az épületeken, épp ezért mindig nyitott szemmel kell járni a Váci utca forgatagában. Egy-egy épület előtt érdemes megállni és megcsodálni a kidolgozottságát, részleteit.

Egy tipp, amit érdemes a fejünkbe vésni: Budapesten alkalmanként nézzünk felfele, mert az épületek tetején lévő aprólékos megoldások elkápráztathatnak minket.

A színházi élet egyik központját, a klasszicista stílusú Pesti Színházat Hild József tervei alapján építették 1840-ben, mely a II. világháborúban szinte teljesen megsemmisült. A hatvanas évek óta a Vígszínház kamaraszínháza található itt, ahol a vígjátékoktól kezdve egészen a tragédiákig minden felsorakozik a repertoárban. A széles választéknak köszönhetően biztosan megtalálhatja Ön is a tökéletes előadást a nyaralása idején!

Századforduló hangulatát árasztó épületek

Számos izgalmas és érdekes épület áll a hosszú utcában, melyek egytől egyig valamilyen történetet rejtenek magukban. A neobarokk Klotild Paloták ikonikus színfoltjai a Váci utcának és magának a fővárosnak is. A 19. és 20. század fordulóján József Károly főherceg neje, Klotild Mária főhercegné kezdeményezésére épültek a tükörszimmetrikus ikerpaloták az Erzsébet híd kapujában. Az északi épület a II. világháború alatt jelentősen megrongálódott, majd csak több évtizeddel később az 1950-es években hozták helyre.

A Vörösmarty térhez közel a Váci utca 11/A szám alatt található meg Budapest első modern kereskedőháza, melyet a 19. század végén emeltek. A négyemeletes Thonet-ház a híres építész, Lechner Ödön tervei alapján épült. A szecessziós üzletház homlokzata Zsolnay-burkolólapokat és kovácsoltvas erkélyrácsokat vonultat fel, valamint reneszánszra hajazó delfinek, kagylómotívumok, indafüzérek és virágkötegek díszítik kívülről.

Budapest régi bérházaira jellemző, hogy egyedi és különleges lépcsőházakat rejtenek. Nincs ez másképp a Váci utcában sem, némely lakóházban igazán kivételes lépcsőket találhat. Így érdemes benézni egyik-másik házba, és megcsodálni az egyedülálló lépcsőházakat.

Vásárlásra fel!

A vásárlóutca kis boltjaiban rengeteg szuvenír közül válogathatunk, melyek mind tökéletes ajándékként szolgálhatnak az otthon maradtak számára. Az apró ajándékok mellett népviseleti ruhákat, borokat, kézzel készített cipőket és designer termékeket is felfedezhetünk a Váci utcában. Nem szabad szó nélkül elmennünk a luxus butikok mellett sem, hiszen számos világmárka első magyarországi üzletét a Váci utcában nyitotta meg.

A Váci utca azoknak is rejteget lehetőségeket, akik a ruhatárukat szeretnék felújítani. Számos több emeletes divatbolt kínálata közül válogathat: például a Zara, a H&M, a C&A vagy a Reserved is rendelkezik üzlettel a sétálóutcában. Válogasson kedvére a boltokban, és szerezzen be újabb ruhadarabokat, melyek a budapesti nyaralására fogják emlékeztetni a későbbiekben.

Kiváló szállások, ahol megpihenhet

A kulturális, vásárlási és gasztronómiai kínálat mellett több kitűnő szállodát is találhatunk a sétálóutcában. A központi elhelyezkedés és a kiváló közlekedés miatt hihetetlen lehetőségek tárulnak elénk, ha a Váci utcában szállunk meg. A négycsillagos La Prima Fashion Hotel, és az Estilo Fashion Hotel szállodáink várják vendégeinket belvárosi hangulattal és egyedi, minsőgi szolgáltatásokkal.

A Promenade City Hotel és a Cosmo City Hotel a háromcsillagos kategóriában biztosít kényelmes pihenést és barátságos hangulatot.

Nem csak a jó megközelíthetőség miatt érdemes a Váci utcai hotelek egyikét választani, hanem mert az egyedi belvárosi hangulat garantált ezen a környéken. A Duna-korzó, a Vörösmarty tér vagy a Fashion Street pedig csak pár száz méterre fekszenek, így vacsora után esténként egy könnyed sétát ejthet meg a naplementében. Mindemellett pedig a turisztikai látványosságok néhány perc sétára helyezkednek el a forgalmas utcától, és a szórakozóhelyek is a közelben állnak rendelkezésünkre. Az esti bulizás, majd a hazajutás sem okoz problémát a főváros szívében lévő hotelek vendégei számára.

Egy szó, mint száz: a Váci utca Budapest egyedülálló színfoltja és kincse. Mindenki megtalálhatja a számára tökéletes lehetőségeket a másfél kilométeres utcaszakaszon, legyen szó kávézókról, éttermekről, kényelmes hotelekről, szuvenírekről vagy akár új ruhatárról. Egy délutáni séta során az északi és a déli szakaszon szinte garantált, hogy beleveszik a patinás épületek csodálatába, valamint beleszeret a gyönyörű és hangulatos fővárosunkba.