Hagyományos magyar ételek

Budapest belvárosa bővelkedik hagyományos magyar éttermekben, de nem könnyű eltalálni, hogy melyik az, ahol tényleg jó a konyha, és melyik, ahova csak be szeretnék csalogatni a gyanútlan turistákat egy tál gulyás ígéretével.

Szerencsére a magyar konyha fogásai könnyen elkészíthetők otthon is, a hozzávalókat beszerezni sem nehéz, és mindemellett a legtöbb fogás igazán laktató. Nézzük hát mik a magyar konyha legnépszerűbb fogásai, és hogy miből készülnek!

 

Lángos

A magyarok lepénye, a lángos, az egyik legnépszerűbb étel, amit nem csak a turisták, hanem a hazaiak is nagyon kedvelnek. A tészta lisztből, élesztőből, tejből és egy kis sóból áll, amit miután összegyúrtak, bő olajban kisütnek. Kicsit nehéz ételnek tűnhet, hiszen bő olajban sütik ki, de ezt nem akarjuk majd elfelezni senkivel! Akármilyen feltéttel fogyasztható, de általában tejföl, sajt és fokhagyma kerül rá. Fogyasszuk amég meleg!

 

 

Rántott hús

Rántott hús vagy Wienerschnitzel, ahogy még az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban hívják, a magyarok egyik kedvenc étele. Hagyományosan borjúból készítették, de manapság már akármilyen húsfajtát kirántanak, a legnépszerűbb ezek közül a borjú mellett a csirke és a pulyka. A húst először vékonyra kell klopfolni, majd lisztbe, felvert tojásba, a végén pedig zsemlemorzsába forgatni és bő olajban kisütni. Frissen a legjobb, rizzsel, krumplival és savanyúsággal fogyasztjuk.

 

 

Túrós csusza

Ez a magyarok egyik tésztaétele, melyet túróval, tejföllel és szalonnával készítenek el. A tésztát meg kell főzni, a szalonna pörcöt pedig kisütni, majd összekeverni az összes hozzávalót. Ezután egy tepsiben a sütőbe kerül, ahol addig sütik, amég a teteje meg nem pirul. Garantáljuk, hogy ezután megnyalja mind a 10 ujját!

 

 

Gulyásleves

Talán az egyik legismertebb magyar fogás a Gulyásleves, ami sok mindent jelenthet, attól függően, hogy hol rendeljük. Külföldön sok helyen inkább ragura emlékeztet, de eredetileg ez egy gazdag és sűrű leves. Hagyományosan marhából készítik, de létezik sertéshúsból készült verzió is. Krumpli és zöldségek kerülnek a hús mellé, illetve bizonyos fajtákhoz csipetke is. A levest lassú tűzön, sokáig főzik, és bőségesen ízesítik paprikával. A hosszú főzési idő ne riasszon el senkit, ezért a fogásért igazán megéri várakozni!

 

 

Pörkölt

A gulyásleveshez hasonló, de semmiképpen sem ugyanaz! Talán a pörkölt a legjobb példa arra, hogy pár egyszerű összetevőből is lehet igazán ízletes ételt készíteni. A pörkölt alapja apróra vágott vöröshagyma, amit valamilyen zsírban megpárolnak, erre jön a hús és a paprika, majd ezt egy kevés víz hozzáadásával lassú tűzön órákon át főzik. Az eredmény pedig egyszerűen elképesztő! Galuskával vagy tésztával fogyasztjuk, mellé pedig savanyúságnak uborkát vagy csalamádét kínálunk.

 

 

Source: Mindmegette

Rakott krumpli

Talán az egyik legjobb egytálétel a magyar konyhában a rakott krumpli. Ennek is többféle variációja létezik, de ami közös az összesben: mindegyik finom! Kicsit több előkészületet igényel, mint a többi fogás, de az eredmény magáért beszél. Először a krumplit és a tojásokat kell megfőzni és karikára vágni, majd ehhez jön a szintén karikára vágott kolbász, a végén alaposan meglocsolják tejföllel, és mehet a sütőbe. Egy óra alatt megsül és már tálalható is, mellé szintén savanyúságot kínálunk.

 

 

Source: Mindmegette

Hortobágyi palacsinta

Sokaknak szokatlan lehet a sós palacsinta gondolata, de a hortobágyi palacsintát kár lenne kihagyni. A palacsintához tökéletes megfelel akármilyen recept alapján készült hagyományos palacsinta, a töltelékhez viszont húsra, hagymára, paradicsomra, paprikára és tejfölre is szükség van. A töltelékhez egy húsos ragut főznek a hozzávalókból, majd a ragu levét félreteszik a szószhoz, a húst pedig beletöltik a palacsintába. A ragu levét kis liszttel, és tejföllel sűrítik, majd gazdagon meglocsolják vele a palacsintákat.

If you don’t want to cook these at home, you can try them in one of these restaurants!