A fogyasztói szokások megváltoztak és kialakult egy olyan utazó réteg, aki az egyedit keresi

2008-11-01

„A fogyasztói szokások megváltoztak és kialakult egy olyan utazó réteg, aki az egyedit keresi.” 
Fejér Péter, a Mellow Mood Group értékesítési igazgatója Idén márciusban kezdte meg a Mellow Mood csoportnál munkáját, amikor lapunknak adott interjújában leendő terveiről beszélt. Az augusztusban nyílt két szálloda apropóján az igazgató urat az eddig megvalósult tervekről is megkérdeztük.

Augusztusban két újabb taggal bővült a csoport portfoliója. Miben egyediek az új szállodák?A négycsillagos superior Buda Castle Fashion Hotel a cégcsoport „Fashion Hotels” brandjének legújabb szállodája. Egyedi építészeti megoldások és modern, letisztult formák jellemzik, ugyanakkor harmonikusan belesimul a XV. századi történelmi környezetbe. A 25 tágas szoba bútorai is egyedi tervek alapján készültek, de érdemes kiemelni a harmonikus színvilágot, illetve a sötét és világos színek kreatív váltakozását.

Milyen vendégkört céloztak meg, és milyen szolgáltatásokkal várják őket?

A szálloda méretéből adódóan egyértelműen az egyéni látogatókra számítunk és tapasztalataink alapján elsősorban a rövid városlátogatásra érkező turisták körében lesz a szálloda népszerű; ugyanakkor építünk az üzleti célból érkezőkre is. A festői belső udvarban található a reggeliző és bár, illetve tervezzük az épület alatti pince hasznosítását is.

Elemzőktől gyakran hallani, hogy Budapesten igazából a minőségű háromcsillagos férőhelyekből van hiány. Eddig Önök is a „City Hotels” brandjüket bővítették. A jövőben fejlesztéseikkel mégis a magasabb kategóriát célozták meg…

Jelenleg a háromcsillagos kategóriát jelölő „City Hotels” márkához tartozik a legtöbb szállodánk, szám szerint kilenc. Ugyanakkor a Fashion brandünk első tagjának, az Atrium Fashion Hotelnek 2007-es évi piaci bevezetése olyan jól sikerült, hogy erre alapozva született döntés a 4 csillagos kategória további bővítéséről, ami másfél éven belül négy új fashion szállodát jelent. Az Atrium Fashion Hotel nyitástól kezdve az elvárásainknak megfelelően teljesít. Azt hiszem, hogy lejáróban van a jellegtelen szállodák ideje. Az elmúlt évtizedekben a vendégek hűségesek voltak kedvenc „mega” szállodaláncukhoz, mivel biztonságot adott nekik az az ígéret, hogy tudták, mindig ugyanarra számíthatnak. Mára a fogyasztói szokások megváltoztak és kialakult egy olyan utazó réteg, aki inkább az egyedit keresi.

Ez világtrend és számos márka név alatt találkozhatunk hasonló koncepcióval; a dizájn hotelek és butik hotelek is hasonló értékek mentén születtek. A mi brandjeink nagy előnye, hogy szállodáink nemcsak esztétikusak, hanem vendégbarátok is. A tervezők, valamint a szállodai műszaki, üzemeltetési, marketing és értékesítési szakemberek között megvalósult egy állandó együttműködés, melynek eredménye, hogy a létrejövő belsőépítészeti elemek és a dizájn képes megteremteni a művészet és funkcionalitás harmóniáját.

Szintén augusztusban nyílt a „City Hotels” brand kilencedik tagja, a Promenade City Hotel, mely háromcsillagos superior kategóriájával megközelíti a fashion hotelek minőségét. Mennyiben tér el vendégköre a fashion hotelekétől?

Nem számottevően. Mindkét helyen az egyéni turisták dominálnak, ugyanakkor a hétközbeni foglalásoknál megjelennek az üzletemberek is. A Promenade City Hotel szobáinak belsőépítészeti kialakításában, minőségében és szolgáltatásaiban mindazt nyújtja, ami egy négycsillagostól elvárható. A dizájn ugyanúgy modern és letisztult, bár némileg egyszerűbb, mint a fashion hoteleké. A frekventált helyszín is egy magas színvonalú terméket követelt. Mellette található a Fusion Restaurant, mely belsőépítészeti megoldásaiban és gasztronómiai kínálatában is kivételes minőséget képvisel.

A nagyobb európai piacokon kívül érkeznek még más térségből is vendégek, gondolok itt Oroszországra vagy a szomszédos országokra?

A legtöbb vendég Németországból, Nagy-Britanniából, Írországból, Olaszországból és Spanyolországból érkezik. Örvendetes a feltörekvő piacokról, a Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából érkezők számának növekedése is.

Fél éve újonnan kinevezettként legfontosabb tervéről beszélt. Mit sikerült ezekből megvalósítania?

Remek központi értékesítési csoport állt össze. A központi értékesítést E-Commerce menedzser, üzleti és MICE menedzser, valamint a szabadidős turistákkal foglalkozó menedzser segíti. Először a termékeket ismertem meg tüzetesen és ma már bizton állíthatom, hogy állapotban lévő, jól karbantartott termékekről van szó. Miután a kínálat eltérőami természetes, hiszen más lokáció, más terméket igényelmindegyiket külön-külön analizáltuk és pozícionáltuk a piacon. Áregyeztetéseket hajtottunk végre, melynek eredménye egyfajta árharmonizáció lett, kiküszöbölendő a belső konkurenciát.

Jól értem, hogy az egységek közötti információáramlás is megerősödött?

Pontosan. Ezt tartom az egyik legfontosabb eredménynek. Ennek volt része az árharmonizáció is. A kommunikáció révén az üzleteket cégcsoporton belül tudjuk tartani. Ha egyik szállodánk kap egy nagyobb megrendelést, de nem tudja teljesíteni, a csoport másik egysége át tudja venni a feladatot. Az egységes fellépéssel a komolyabb partnerekkel való tárgyalás során is hatékonyabban tudjuk a vállalat súlyát érvényesíteni.

Mennyire ismertek és elismertek a különböző Mellow Mood márkák?

A profi marketing mindig is a cég erőssége volt. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy a termékekről sokszor nem a valós kép alakult ki még a szakmában dolgozók részéről sem. Üzleti partnereink néha elcsodálkoznak a helyszínválasztáson. A lokációt azonban mindig a vendég szempontjából kell nézni, aki közlekedést és infrastruktúrát akar. A versenyképesség érdekében, a hiteles kép kialakításánál meggyőződésem, hogy a helyes ár/érték arány a kulcs.


A kezdetektől markáns az online jelenlétük

A hagyományos értékesítési csatorna hosszabb átfutási idejű, ezért rugalmatlanabb. Az online értékesítés már a kezdetektől fogva alapvető fontosságú volt a cégcsoport számára. Árstratégiánknak alapvető pillére a rugalmasság, ezért az online értékesítési csatornák a jövőben még inkább előtérbe kerülnek. Az elmúlt időszakban a proaktív értékesítési rendszert is megteremtettük. A stratégiailag fontos értékesítési partnerekkel, az online szállásfoglalási portálokat is beleértve, sőt kiemelve, közös koncepció alapján köttetnek a megállapodások.

Összességében milyennek látja a Mellow Mood jövőjét a magyar piacon?

Mindkét új szálloda nyitás óta jól teljesít. A Mellow Mood hotelekről általánosságban is elmondható, hogy csökkenő kereslet és növekvő kínálat mellett is telítettségi mutatókat produkálnak. A következő másfél évben hat új egységgel bővülünk, megnyílik a Hungexpo mellett a teljesen megújult 4 csillagos Expo Congress Hotel és az első ötcsillagos egységünk, a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace is a Klotild Palotában. Ezzel a kínálati és keresleti oldal teljes vertikumát lefedjük. Miután kialakítottuk egységes adatbázisunkat, pontos helyzetfelismerést vagyunk képesek végezni, mely alapján döntéseink megalapozottak és az elkészült akciótervek is végrehajthatók. A cégnél töltött első félévem alatt az általam kitűzött célok teljesítésében jól haladtunk és így a kedvezőtlen piaci körülmények mellett is rezisztensek tudtunk maradni.
Forrás: Turizmus Trend