A vendéglátás számunkra nemcsak az élményekről és az ízekről szól, hanem a közösségről és a felelősségvállalásról is. Éppen ezért örömmel csatlakoztunk immár második éve a KIKAPCS. Alapítvány kezdeményezéséhez, amely a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket nevelő családokat támogatja.
A KIKAPCS. Alapítvány célja, hogy közösséget és kikapcsolódási lehetőséget biztosítson azoknak a családoknak, akiknek a mindennapjai különösen nagy kihívásokat tartogatnak. Programjaik révén olyan élményeket és támogatást kapnak a résztvevők, amelyek segítenek feltöltődni és erőt meríteni a mindennapokhoz.
Éttermünk, a Baalbek Libanoni Éttermünk március 6–8. között minden eladott hummusz teljes árbevételével járult hozzá az alapítvány munkájához. Egy egyszerű fogás így egy fontos ügy támogatásának szimbólumává vált.
A SIMALIBA Belvárosi Csárda szintén csatlakozott a kezdeményezéshez: a háromnapos esemény alatt minden eladott gulyásleves bevételének 50%-át ajánlottuk fel a KIKAPCS. számára.
Hálásak vagyunk minden vendégünknek, aki ellátogatott hozzánk ezekben a napokban, és egy étel elfogyasztásával hozzájárult ahhoz, hogy több SNI gyermeket nevelő család kapjon támogatást és közösségi élményeket.
Hiszünk abban, hogy a vendéglátásnak ereje van – és néha egy tál hummusz vagy egy tál gulyás is segíthet egy kicsit szebbé tenni a világot.

