Jo Gowie a Mellow Moodnál

2007-10-25

Jo Gowie három és fél év után, a nyáron köszönt el a Corinthia Aquincum Hoteltől. A belga származású szakember hamarosan a Mellow Mood Group hotelfejlesztési igazgatójaként kezdett hozzá a csoport szálloda fejlesztéseinek szakmai felügyeletéhez.

Meglepő és gyors volt a távozása, mi indokolta lépését?
Őszintén szólva, ennyi idő elteltével már nem ért elég kihívás a munkám során. Ittlétem alatt sok eredményt értünk el az Aquincummal: belvárostól távoli elhelyezkedése ellenére sikerült felrajzolnunk az ötcsillagosok térképére, és számos pozitív visszajelzést kaptunk a vendégektől – így elégedetten gondolok vissza az ott töltött évekre. Ám úgy gondolom, eljött a váltás ideje.Az sem szokványos, hogy egy külföldi szakember a váltást követően is itt marad…
Több mint húsz éve dolgozom ebben a szakmában, ebből 11-et hazámtól távol – Amszterdamban, Kairóban, Dubaiban és Prágában – töltöttem, de nincs kedvem visszamenni nyugatra. Ez a régió – a mostani megtorpanás ellenére – nagy fejlődési potenciált rejt. Tudom, mit jelent újrakezdeni egy új városban, így inkább Budapest mellett döntöttem, hiszen meglévő kapcsolataimat itt tudom igazán jól kiaknázni.

Hogyan találtak egymásra a Mellow Mood cégcsoporttal?
A cég tulajdonosait régóta ismertem, és bevallom, csodáltam is őket, ahogy alig egy évtized alatt egy kisebbfajta birodalmat építettek a budapesti turisztikai piacon. Örömmel csatlakoztam hozzájuk, hiszen tetszik a fejlesztési stratégiájuk iránya.

Jelenlegi munkája miből áll?
A csoport új szállodáinak kivitelezési munkálatait és megnyitását felügyelem szakmai szempontból. Izgalmas feladat, hiszen az öt új szálloda – az ötcsillagos Klotild Palota, a szabadidős turistáknak fejlesztett háromcsillagos Promenade City Hotel, a négycsillagos kategóriában a Várban nyíló exkluzív butikszálloda, a corporate szegmensre fókuszáló Expo Congress Hotel, valamint a nemrég bejelentett Nádor utcai konferenciaszálloda – más ritmusban és piaci szegmensre épül. Én már az alapozástól kezdve ott lehetek, így szállodás szemmel segíthetem a kivitelezőket. Ehhez a feladathoz bőven felhasználhatom kreativitásomat és két évtized tapasztalatait is.

H.Á.