Kulisszatitkok és know-how – így tanulnak vezetőink a Mellow Mood Akadémián

2025-07-17

A Mellow Mood Hotels életében mindig kiemelt szerepet kap a munkatársak folyamatos fejlesztése. A közelmúltban ért véget a cégcsoport negyedik Mellow Mood Akadémiája, amely idén tavasszal indult, nyolc héten át tartott, és sok újdonságot hozott a középvezetők számára. Weininger Andrea központi HR-igazgatóval beszélgettünk a programról.

Honnan indult maga az Akadémia ötlete?

— Ez a negyedik alkalom volt, de legutóbb még a Covid előtt tudtuk megtartani. A világjárvány óta egy új generáció nőtt fel cégcsoportunknál; sok tehetséges, elhivatott középvezető dolgozik a saját területén, de fontosnak tartjuk, hogy mindenki átlássa a nagy egészet is. Ezért döntöttünk úgy, hogy újraindítjuk az Akadémiát, és kicsit megújítjuk a tematikát.

Mi volt a mostani képzéssorozat célja?

— Az volt a célunk, hogy a középvezetőink átfogó, naprakész képet kapjanak a cégcsoport működéséről. Az utóbbi évek sok változást hoztak, hisz cégcsoportunknál folyamatos fejlődés zajlik. Portfóliónk frissülésével szállodáink is megújulnak. Nemrégiben fejeződött be az utóbbi időszak legjelentősebb projektje, az Expo Tower hotel teljes körű felújítása. Ez sorban a negyedik szállodánk, mely az elmúlt években megújult.  Új éttermeket nyitottunk, elindult a Cinema Mystica, új vezetők csatlakoztak, és több új rendszer is bevezetésre került. Mindeközben a világ és a turizmus is rengeteget változott. Úgy éreztük, itt az ideje, hogy a felhalmozódott új információkat egy egységes rendszerbe foglalva, strukturált formában adjuk át a kollégáknak, hogy ne csupán a házaink frissüljenek, hanem kollégáink tudása is kövesse a változásokat.

Miben tért el ez a képzés a korábbiaktól vagy más tréningektől?

— Tudatosan elhagytuk a sablonos, általános tréningtémákat, mint a kommunikáció vagy a klasszikus csapatépítés. Helyette a saját működésünkre, a mindennapi feladatainkra helyeztük a hangsúlyt; arra, amit mi tudunk, amiben mi jók vagyunk, amitől sikeres a szállodaláncunk. Fontos volt, hogy a résztvevők értsék: az egymásra épülő, összehangolt feladatok során hogyan kapcsolódnak össze az egyes területek — pénzügy, marketing, HR, értékesítés, üzemeltetés, éttermi divízió — és miként hatnak egymásra.

Hogyan épült fel a program?

— Minden részleg igazgatója saját előadással készült. Számomra kifejezetten öröm volt látni, mennyire lelkesen készülnek az igazgatók is az előadásukra. A pénzügy, az értékesítés, a HR, a marketing és az üzemeltetés munkáját mutatták be, saját tapasztalatokkal, gyakorlati példákkal. Az akadémisták szállodalátogatáson is jártak a Párisi Udvar Hotelben, hogy testközelből lássák és megismerjék, mit jelent az ötcsillagos színvonal, és milyen kihívásokat jelent a mindennapokban. Az éttermi divízió működését egy exkluzív kóstolóval egybekötött bemutatón ismerték meg a résztvevők a Baalbek libanoni éttermünkben.

Volt lehetőség külső inspirációra is? 

— Igen, hiszen mi is nyitottak vagyunk új ötletekre. Schrancz Andrea, a HD Group és a Microcosmos ügyvezetője a rendezvényszervezés kulisszatitkairól tartott rendkívül érdekes előadást, míg Fáska Gábor, az MSZÉSZ budapesti régióvezetője a fővárosi turizmus lehetőségeiről adott átfogó képet.

Hogyan értékelitek a hallgatók hozzáállását?

— Fantasztikus volt látni a lelkesedést! Szinte minden előadáson ott voltam, és azt tapasztaltam, hogy a kollégák nemcsak figyeltek, hanem jegyzeteltek is, holott minden prezentációt megkaptak elektronikus formában is. Az előadások végén pedig mindig rengeteg kérdés érkezett — sokszor ezekből alakult ki a legjobb szakmai beszélgetés.

A program végén vizsgát is tartottatok. Miért?

— Fontosnak tartottuk, hogy mérhető legyen, mennyire értek célba az átadott ismeretek. A hallgatóknak egy elméleti tesztet kellett kitölteniük, majd csapatban egy projektfeladatot megoldaniuk: egy kiválasztott szállodánkat kellett smart hotellé és zöldhotellé alakítaniuk. A prezentációkat a záróvizsgán mutatták be, ahol egymástól is sokat tanulhattak. Nagyon izgalmas volt látni a friss ötleteket, vagy a modern technológiák, például az AI és grafikai programok kreatív és színvonalas használatát.

Összességében milyen eredménnyel zárult a program?

— Minden hallgatónk kiválóan teljesített, sokan 90 százalék körüli eredményt értek el a teszten. Igazán jó érzés volt látni, hogy minden projektmunkában visszaköszönt a valódi üzenet: a legnagyobb értékünk a humántőke. Mindig is a kollégáink tudása, hozzáállása és elkötelezettsége volt a sikerünk kulcsa, és ez a jövőben sem lesz másként.

A sikeres vizsgát és az együttműködést közös zárófogadással ünnepeltük meg a Port de Budapest éttermünkben, ahol alapító-tulajdonosaink, Awad  Zuhair és Sameer Hamdan is köszönetet mondtak mindenkinek a részvételért és gratuláltak a díjazottaknak.