Mellow Mood Group – Egy korszak lezárult

2012-04-25

2012-ben összesen öt szálloda megnyitása várható Budapesten, ebből hármat egyetlen társaság, a Mellow Mood Hotels üzemeltet majd. A beruházások zászlóshajója a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace, amely a cég első ötcsillagos háza. A Mellow Mood Hotels első bécsi szállodája is hamarosan nyit, ezzel az extenzív fejlődés időszaka is lezárul. Ebből az alkalomból beszélgettünk a társaság két ügyvezető igazgatójával, Sameer Hamdannal és Zuhair Awaddal.

A két jordániai származású, Budapestre eredetileg tanulni érkezett üzletember 1997-ben alapította youth hosteleket üzemeltető vállalkozását, amelyből mára Magyarország egyik vezető szállodavállalata nőtte ki magát. A hátizsákos turisták igényeinek kiszolgálása mellett határozott stratégiát követve növelték kínálatuk színvonalát az évek folyamán, egyre erősebb portfóliót alakítva ki a négycsillagos szegmensben. Jelenleg 10 szállodát és ifjúsági szállást üzemeltetnek Budapesten. Az idei nyitások révén pedig az ötcsillagos kategóriában és külföldön is megvetik a lábukat. Büszkék arra, hogy a válság idején is új munkahelyeket teremtenek, sőt júliustól már összesen 600 főt foglalkoztatnak.A május elején megnyíló Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace lesz a Mellow Mood Hotels első ötcsillagos szállodája, amelynek várhatóan csodájára járnak majd a világ minden részéből. Az eredetileg 2010-ben megnyitni tervezett, teljesen egyedi stílusú hotelt a Klotild-palota történelmi épületében alakítják ki. Ez komoly kihívást is jelent, hiszen a felújítás során figyelni kellett a műemlékvédelmi előírásokra. A szigorú keret adja azonban az extra meglepetést. A 102 szobás, köztük 27 luxuslakosztályt is kínáló ötcsillagos budapesti szálloda kortárs, modern ázsiai-koloniál belsőépítészeti megoldásokat vonultat majd fel, Kelet és Nyugat találkozásának lehetünk tanúi. Az egyedi tervezésű bútorokkal berendezett szobák az épület adottságai miatt különböző méretűek és elrendezésűek lesznek.

A szobákban interaktív multimédiás LED tévé magas felbontású IP TV rendszerrel, beépített médiacsatlakozó központ, vezeték nélküli internet- hozzáférés és intelligens vendég-információs rendszer kap helyet. Esoerdozuhany, dupla fiókos minibár tartozik minden szobához, egyes fürdőszobákban pedig óriás méretű négyzet alakú fürdőkád és dupla mosdó szolgálja a vendégek kényelmét. A szállodában három szekcionálható terem, illetve a –1. szinten többfunkciós különterem szolgálja ki a rendezvényeket, a pihenést pedig a több mint 200 négyzetméteres Buddhattitude Spa biztosítja. A hotel éttermét egy óriási Buddha-szobor díszíti, a kínálatban pedig a pán-ázsiai konyhára jellemző különleges hozzávalók és fűszerek ötvözete jelenik meg egy cseppnyi nyugati befolyással. Egyedülálló élményt nyújt a Buddha-Bar étterem és lobbibár, a reggelizőként is funkcionáló Siddharta Café, valamint az exkluzív Klotild Bar & Lounge. A szállodához a Kígyó utcában egy nagy terasz is tartozik majd. Igazi különlegesség a 450 m 2-es VIP lakosztály, külön lifttel, saját konyhával, saját 150 m2-es irodával.

A minden biztonsági előírásnak megfelelő lakosztályt magas rangú diplomatáknak, igazi VIP vendégeknek ajánlják. A repülőtérről a szállodába limuzinnal érkezo vendégeket már a személygépkocsiban is Buddha-Bar-zene fogadja.

A társaság másik, szintén májusban nyitó szállodája a négycsillagos Estilo Fashion Hotel lesz a Váci u. 83.-ban. A vidám színekben pompázó házban étterem is működik majd.

Júniusban nyit a lánc harmadik idén elkészülő háza, a Mirage Fashion Hotel a Hősök terénél, a Dózsa György úton, ez is négycsillagos dizájnhotel lesz, egyedi kávézóval, terasszal a Hősök tere felé.

– Sok turistacsoport jár arrafelé, és eddig nem nagyon volt ilyen hely a környéken. Első körben 80 férőhelyes teraszt alakítunk ki, de ez a telken belül bővíthetőmondja Zuhair Awad, majd rögtön hozzáteszi: – Ezzel befejezzük a fejlesztéseket, ezután kicsit türelmesebbek leszünk. A Malév csődje után ugyanis drasztikusan lecsökkent a forgalom. Jóformán üres a város! A turisztikai ágazatnak most segítségre van szüksége, hogy a terhei enyhüljenek.

Pedig a mi szállodáink és más ingatlanjaink helyen vannak: a Vörösmarty tér 5. szám alatti irodaközponttól kezdve, majd végig a Váci utcán a La Cucina, a Promenade City Hotel és a La Prima Fashion Hotel, a Taormina étterem, a Váci utca 34. a Buddha-Bar, a Váci 77. alatt a Cosmo Fashion Hotel és a Rézangyal étterem, a Váci u. 83. szám alatt pedig az Estilo Fashion Hotel. Ha van turista, elsőnek ide fog jönniveszi át a szót Sameer Hamdan.

A páros 2010-ben megkapta az „Év turisztikai befektetője” díjat is, fontos számukra, hogy ezzel elismerték munkájukat. Kevesen tudják, hogy a megnyitása után nem sokkal a CEU-nak értékesített, és így funkciót váltott Alta Moda Fashion Hotelt a világ 24., Európa 14. legtrendibb hoteljének választották. Bár 1996 óta újítanak fel régi épületeket, egyetlen fillér pályázati támogatást nem kértek és nem is kaptak.

Mielott elkezdtük volna az 1968-ban épült Expo Congress Hotel felújítását, az épület már hostelnek sem volt igazán megfelelo színvonalú. Aztán jött a Mellow Mood Hotels, és mert félig már magyarnak érezzük magunkat, felújítottuk, 4 csillag, superior kategóriájú hotelt csináltunk belőle, amelyre büszkék vagyunk. Fontosnak tartanánk, hogy az állam segítse a vállalkozókat. Egy ilyen nehéz időszakban sokat jelentene valamilyen támogatás a fizetésekre, a foglalkoztatásra, vagy akár az áfát és az ifát lehetne és kellene csökkenteni. A 18% áfa, plusz 4% ifa meg a többi adóféle és a válság miatt eleve alacsonyabb bevétel majdnem 60%-a elmegy az adóterhekre. Javasoljuk a szakmának, hogy kezdeményezzen tárgyalást az állammal egy gazdasági mentőöv kidolgozásáért! – mondja Sameer Hamdan. – Voltak olyan időszakok, amikor a szakma képes volt komoly eredményeket elérni: évekkel ezelőtt sikerült például a szállásdíj áfáját 25% helyett 18%-ban meghatározni. Pedig akkor nem ment tönkre a Malév, nem volt ilyen nehéz a gazdasági helyzet, mint mostanában. Most kellene egy komoly lépés, például a szállodai áfát le kellene vinni 10%-ra! – javasolja Zuhair Awad.

Ezek után adódik a kérdés, mitől ilyen bátor a Mellow Mood, hogy a válság közepén nyit ennyi szállodát?

Szálloda nélkül nincsen turizmus. Budapest gyönyörű város, bízunk benne, hogy turisztikai szempontból tud versenyezni a versenytársakkal. Az , hogy vannak olyan különlegességek, mint a Nobu étterem vagy a Buddha-Bar Hotel, ezek vonzerőt jelentenek messze földön. Ugyanakkor hiányolom a programokat, több koncert, fesztivál kellene. A Magyar Turizmus Zrt.-hez fiatal, dinamikus emberek kerültek, ott látom a fejlődést, de sajnálom, hogy kicsi a marketingkeretük.

Ugyanakkor köszönet illeti őket, hogy nyitottak a Közel-Kelet felé. Már érezzük is, hogy kezdenek jönni onnan az érdeklődők. A Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. 48 millió forintos támogatási kerete viszont nagyon alacsony! Pedig sokkal jobban megéri a turizmusba befektetni, mint más ágazatbamondja Sameer Hamdan, aki hozzáteszi, hogy ők az egyik legjobb eladói a Budapest Kártyának.

Úgy tűnik, a dizájn fashion jellegű hotelekkel megtalálta a saját szegmensét a Mellow Mood Hotels, amely június elsején megnyitja első külföldi egységét Ausztriában. A bécsi ház hasonló stílusú, mint a budapesti La Prima. A későbbiekben Prágában, Pozsonyban, Krakkóban és Bukarestben terveznek nyitni egy-egy szállodát. A terjeszkedést a jövőben elsősorban menedzsmentés franchiseszerződésekkel képzelik el, magyar vidéki házak üzemeltetéséről is tárgyalnak.

Nálunk három külföldi alkalmazott van összesen, a Buddha-Bar Hotel igazgatója, Daniel Penet, a hotel executive séfje, Osama Kutaini és sou-séfje, Hiroe Shódzsi. Egyébként 15 éve végig kizárólag magyar vállalkozókkal, beszállítókkal dolgozunk, pedig nagyon sok ajánlatot kaptunk a fejlesztések miatt Kínától Indonéziáig. De mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy itt forogjon a pénz, ráadásul a magyarok nagyon ügyesek, tehetségesek. Ezért rendeltük meg például az üvegfalakat a Buddha-Bar Hotel szobáiba Franciaország helyett Orosházáról. Az orosháziak munkája olyan jól sikerült, hogy a párizsi Buddha-Bar Hotel is tőlük rendelt.

Forrás: www.turizmusonline.hu