Kihagyhatatlan múzeumok Budapesten: második rész

A sorozat második részében 4+1 magyar múzeumot mutatunk be, mivel az egyik épület teljes körű felújítása folyamatban van. Ettől függetlenül muszáj megemlítenünk, mert Budapest egyik legszebb épületéről van szó. Az itt felsorolt múzeumok kivétel nélkül remek lehetőségeket kínálnak a kikapcsolódni vágyóknak, miközben betekintést engednek Magyarország, a magyarság és Budapest történetébe.

 

#6 Budapesti Történeti Múzeum, Vármúzeum (Nyitva tartás: 10-18 óráig, hétfőnként zárva)

A Vármúzeum, a Budai Várban annak történetét és ereklyéit gyűjti, ezeken keresztül mutatja be a Budai Vár történetét. Láthatunk itt gótikus szobrokat, illetve értékes középkori leleteket, épülettöredékeket tekinthetünk meg, melyek a Várból származnak. A Budapesti Történeti Múzeum három különálló részből áll, melyek önállóan fejlődtek az évek során: az Aquincumi Múzeum (lásd: lejjebb), a Vármúzeum és a Kiscelli Múzeum Óbudán.

 

 

#7 Magyar Nemzeti Galéria (Nyitva tartás 10- 18 óráig; hétfőnként zárva)

Nemzeti Galériánk a Budai Várban, azon belül pedig a Budavári palotában kapott helyet. A múzeum rendkívüli gyűjteménnyel rendelkezik magyar művészek alkotásaiból, illetve számos állandó kiállítással büszkélkedhet. Ilyen állandó kiállítás például a középkori reneszánsz és kőtár vagy a 20-ik századi festészet 1945 előtt. Az időszakos kiállítások itt különösen izgalmasok, általában világhírű festőművészek munkáit bemutató gyűjtemények. A múzeum épületének, a környéknek, és a gyakorta váltakozó kiállításoknak köszönhetően ez a múzeum tökéletes célpont a Budapestre látogatóknak.

 

A Mellow Mood Hotels cégcsoport szállodái közül a Buda Castle Fashion Hotel a Várnegyedben várja vendégeit. Szállodánk elhelyezkedése egyedülálló, szobái tágasak és kényelmesek, illetve egy belső kerttel és teraszhelységgel várja a szállóvendégeket. Nem bánja meg, ha ide foglal szobát, a Várnegyed garantáltan felülmúlja várakozásait!

 

#8 Aquincumi Múzeum és Régészeti Park (Nyitva tartás: 9-18 óráig, hétfőnként zárva)

Ez a park kissé különbözik a listában szereplő többi múzeumtól, mivel a legnagyobb része szabadtéri, de pont ez teszi tökéletes célponttá egy napsütéses délelőttön! A parkban az ókori Római Birodalom  Aquincum városának romjait nézhetjük meg. Ha a romok nem elégítenék ki kíváncsiságunkat, van egy klasszikus beltéri gyűjtemény is, ahol a terület régészeti ásatásainak leleteit szemlélhetjük meg.

 

 

#9 Ludwig Múzeum (Nyitva tartás: 10-20 óráig; hétfőnként zárva)

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, mint ahogy a neve is mutatja Budapest legnagyobb kortárs gyűjteményének ad otthont. Elsősorban a pop art-ra és a magyar, illetve közép- és kelet európai művészetre koncentrál, az 1960-as évektől napjainkig. A múzeum a Művészetek Palotájának épületében található, a Duna partján. Az állandó kiállítás keretein belül megtekinthetjük a magyar kortárs művészeket nemzetközi kontextusban. A kiállítás érdeme, hogy nemzeti művészeink ugyanolyan figyelmet kapnak, mint külföldi kortársaik, így könnyű összehasonlítani, illetve párhuzamot vonni köztük. A pop art kollekció értékes Roy Lichtenstein, Jasper Johns és Andy Warhol darabokat is felvonultat, így ez a múzeum mindenképp megér egy látogatást!

 

 

 

 

 

+1 Iparművészeti Múzeum

Budapest egyik legszebb szecessziós épülete a Zsolnay porcelánnal díszített Iparművészeti Múzeum. Az állandó kiállítás magyar és nemzetközi, régi és kortárs iparművészetet, illetve designt mutatja be. Ez a múzeum ad otthon több design témájú rendezvénynek és időszakos modern kiállításnak ad otthont. A felújítási tervek része a gyűjtemény digitalizálása, így az egész kollekció elérhető lesz online. A teljeskörű felújítási munkálatok előreláthatóan 2020 decemberéig tartanak majd.