Látnivalók Budapesten

Látnivalók Budapesten: ezt nézze meg, ha van néhány szabad órája!

A főváros minden szeglete a maga módján igazi különlegesség, ezért kifejezetten érdemes nyitott szemmel járni Budapesten! Összeállítottunk egy útvonalat a belváros szívében, melyet pár órás séta keretében könnyen végigjárhat. A túra során elmélyedhet a kulturális, gasztronómiai és építészeti remekművekben. A csodás látnivalók Budapesten biztosan kellemes és egyedülálló élményt ígérnek Önnek. Lássuk is, hogy honnan induljunk!

Látnivalók Budapesten: a magyar Parlament csodás homlokzata

Kezdje a túrát a Parlamenttől!

A Kossuth téren áll az ország legnagyobb épülete, a Parlament, amely az Országgyűlésnek ad állandó otthont. Az épület Steindl Imre tervei alapján épült, és 268 méter hosszú és 691 helyiséggel rendelkezik, a legmagasabb pontja pedig 96 méter. A neogótikus épületet a 20. század fordulóján építették, az elmúlt néhány évben újították fel, így ma már igazi pompájában tekinthető meg.

A Parlamentben vezetett túra keretein belül tekinthetőek meg a magyar koronázási jelvények is: Szent István koronája, a királyi jogar, az országalma és a reneszánsz kori koronázási kard. Egyedül a koronázási palástot nem tudjuk megnézni itt, mert azt a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. Az Országház környéke kivételesen szép, körbesétálva több szobrot is megnézhetünk, melyek fontos szerepet játszottak a magyar történelemben. A sétálóövezetként működő téren kihelyezett padokra leülve a monumentális épület és a Duna-parti elképesztő látványban gyönyörködhetünk.

 

A Szabadság tér és a felszín alatti rejtekek

A hivatali negyedben továbbsétálva eljuthatunk a Szabadság térre, mely egy ikonikus pontja a budapesti belvárosnak. Nyaranta százak piknikeznek a téren, esténként pedig baráti társaságok beszélgetéseihez szolgál kiváló helyszínként. Nagyobb sportrendezvények esetén, például a foci VB vagy EB ideje alatt a meccseket kivetítőn nézve szurkolhatnak a magyarok a kedvenc csapatuknak a Szabadság téren. Számos monumentális és meghatározó épület zárja körbe a fákkal, padokkal és játszóterekkel rendelkező teret.

A 20. század elején épült a Tőzsdepalota Alpár Ignác tervei alapján. Az épület 2009-ig a Magyar Televíziónak adott otthont. Szemben a Tőzsdepalotával áll az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, amely 1946 óta van az USA tulajdonában. A két kék kupolával rendelkező épület a Sváb-ház, ami korábban kávéházként, ma pedig lakóházként üzemel.

Érdemes tudni, hogy a Szabadság tér nem csak a felszínen rejteget érdekességeket, hanem alatta is. Részben a tér alatt, 39 méter mélyen húzódik a Rákosi-bunker, amely az 1950-60-as években épült egy esetleges atomtámadás elleni védelem céljából. A teljes titokban létrehozott bunker építése a kettes metróval párhuzamosan zajlott. A két hálózat közvetlen összeköttetésben állt egymással, így veszély esetén lehetőség lett volna az átjárásra. A körülbelül 3500 négyzetméteres bunker 2200 ember számára tudott volna védelmet biztosítani, azonban szerencsére sosem volt szükség a használatára.

 

Lélegzetelállító kilátás a magasból

A Deák tér felé haladva mindenképp érdemes megtekinteni és megmászni a Szent István Bazilikát. A 96 méter magas épület az ország legmagasabbjai közé tartozik, és itt őrzik Szent István épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobbot. A Bazilika tetejéhez lépcsőn, de akár liften keresztül is feljuthatunk, eszméletlen gyönyörű látvány tárul elénk a magasból, ha magunk mögött hagytuk a több száz lépcsőt. Jó tudni, hogy akár messzebbre is elláthatunk innen, mint az Erzsébet téren álló óriáskerékből.

Az Erzsébet tér és a Deák tér a budapesti fiatalok közkedvelt helye. A nyári időszakban esténként megtelik a tér emberekkel, igazi pezsgő életnek lehetünk szemtanúi a tereken. Ha szeretnénk kiülni a szabadba az utazásunk során, akkor ez a tökéletes helyszín. Akár számos vendéglátóhely közül is választhatunk, ha föld helyett egy kényelmes székbe ülnénk inkább. Az Akvárium Klub vagy a Fröccsterasz finom italokkal és kellemes zenével várja a vendégeit.

Ha esténként szórakozásra vágyik, akkor a bulinegyed és környéke tökéletes választás szállás szempontjából is. A Marco Polo Top Ho(s)tel a hátizsákos utazókat várja, az Atlas City Hotel, a Baross City Hotel és a Star City Hotel barátságos és modern kialakítást kínál a vendégei számára, az Atrium Fashion Hotel pedig igazi belvárosi butikhotel hangulattal várja a szállodába érkezőket.

 

Járja körbe a pesti zsidónegyedet!

A VII. kerület belvárosi részét az ezredfordulótól kezdte a köznyelv pesti zsidónegyedként emlegeti. A 19. század óta ezen a területen találhatóak a budapesti ortodox zsidóság vallási központjai: a Dohány utcai Zsinagóga, a Rumbach utcai zsinagóga és a Kazinczy utcai zsinagóga. A II. világháború idején 1944-ben ezen a területen alakították ki a “nagy gettót”, ahol közel 70 000 zsidót zsúfoltak össze. Ekkoriban a nem zsidó lakosságot kitelepítették a környékről, így rengeteg bérház vált lakatlanná, melyekben néhány évtizede kezdtek megjelenni a híres budapesti romkocsmák.

A Dohány utcai Zsinagóga Magyarország és Európa legnagyobb zsinagógája a maga 1200 négyzetméterével. A Zsinagóga ma is fontos helyszíne a budapesti zsidóságnak, emellett pedig Budapest kulturális életben is jelentős szerepet játszik, hiszen hangversenyeknek és fesztiváloknak is otthont ad.

 

Károlyi-kert: rejtett zöld csoda a belváros szívében

Az Astoria mellett található a Károlyi-kert, amely a belváros egyik legrégebbi közparkja. A szépen gondozott, körbekerített és kellemes atmoszférájú park Budapesten egyedülállónak tekinthető, és valójában egy igazi kis csoda. A fővárosi forgatagból kilépve a csöppnyi zöld sziget békét és tényleges kikapcsolódást képes nyújtani bárki számára. A parkban lévő játszótéren a gyerekek is jól szórakozhatnak, és a hátsó eldugottabb részen még egy nyuszival is találkozhatnak a látogatók. A Károlyi-kert szomszédságában lapul a Csendes kávézó, amely minden egyes látogatáskor újabb és újabb meglepetéseket, rejtélyeket tartogat a vendégei számára az eklektikus belső kialakítása miatt.

 

A Körút csodái

A Körúton végigsétálva az Eötvös Lóránd Tudományegyetem épületeit, a Magyar Nemzeti Múzeumot és kellemes kertjét, a Kálvin teret, a gyönyörű Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, valamint számos antikváriumot fedezhetünk fel. A Fővám térre érve a Központi Vásárcsarnokban érdemes körülnézni.

Szinte azt mondhatjuk, hogy Budapest egyik legkülönlegesebb pontja a hatalmas piac. A főváros legnagyobb fedett piaca 1897-ben nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt. A 10 000 négyzetméter alapterületű épület Pecz Samu műve és neogótikus jegyeket hordoz magán. Az acélszerkezetből álló Vásárcsarnok egyedülálló hatást kelt, a tetején a pécsi Zsolnay-gyár kerámiái figyelhetőek meg. Érdemes észrevenni, hogy jelentős szintkülönbség van a piac egyik és másik oldala között. Mindez annak köszönhető, hogy a környező utcákhoz igazodik az épület kialakítása, emiatt minden tartóoszlop más-más magasságban váltja egymást. A piacra belépve színes bódék, árusok, ínycsiklandozó ételek, valamint a legfrissebb zöldségek, gyümölcsök, sajtok, pékáruk és húsok tárulnak elénk. Ha valaki megéhezne városnézés közben, akkor a Vásárcsarnokban isteni ételek közül válogathat.

 

A leghíresebb sétálóutca: a Váci utca

A Fővám térről továbbindulhatunk a Szabadság hídon a Duna felett át a budai oldalra vagy pedig Budapest legnagyobb bevásárló- és sétálóutcáján, a Váci utcán keresztül. A Váci utca majd 1,5 kilométer hosszan húzódik egészen a Vörösmarty térig, ahol telente hatalmas karácsonyi vásár bódéi közt andaloghatunk. A Váci utcában számos történelmi épület, gasztronómiai különlegességek, luxus divatboltok és kényelmes hotelek várják a turistákat. A bevásárlóutcában a négycsillagos La Prima Fashion Hotel és az Estilo Fashion Hotel, valamint az ötcsillagos a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace luxus szolgáltatásokkal várják a vendégeket. A Promenade City Hotel és a Cosmo City Hotel pedig háromcsillagos élményt biztosít az utazóknak. A sétálóutca északi és déli szakasza teljesen más arcát mutatja meg. Míg a déli utcaszakaszon csöndesebb éttermek, kávézók várják a vendégeket, addig az északi részen a turisták hada és a vásárlók tömege van túlsúlyban.

Gyönyörködjön a naplementében a Duna-korzóról

A Váci utcából a Duna-korzó felé haladva megtekinthetünk egy hatalmas tűzfalfestményt, amely valódi színkavalkádot jelenít meg. Budapesten az elmúlt években számos kezdeményezés indult útjára, amelyek az elhagyatott és leromlott tűzfalaknak kölcsönöznek új külsőt, és örökítenek meg rajtuk valamilyen egyedi pillanatot, élményt vagy érzést.

A Duna-korzón végigsétálva Budapest gyönyörű látképe tárul elénk, amely a naplementében a leggyönyörűbb. Ráláthatunk a Halászbástyára és a Budai Várra, amire érdemes külön időt szánni és egy kellemeset sétálni a régi várfalak között. Ha máshogy nem jut idő rá, akkor szálljon meg a 200 méterre lévő Buda Castle Fashion Hotelben, és már a szállodába menet része lehet a Budavári Palota élményében.

A különlegességek és az érdekességek Budapesten hihetetlen számban fedezhetőek fel, azonban ha csak pár órája van, akkor az általunk felsorolt helyszíneket és látványosságokat szinte kötelező megnéznie!